A következő címkéjű bejegyzések mutatása: - szerelmes versek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: - szerelmes versek. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 15., szerda

Rajnai Lencsés Zsolt: Azt hiszem…


Azt hiszem, szeretlek…
És szeretni tanullak!
El, már nem engedlek,
mert szeretni akarlak!

Választlak tégedet tisztán,
mert úgy akarlak!
Hozzád köt szavam, tintám,
s benned gazdagabbak
érzéseim, a hitem és gondjaim.
Alkossunk, ne másból,
hanem csak egymásból
egy új létezőt, a “MINKET”,
s hordjuk szabadon e boldog bilincset…

2009.08.07.

2012. július 1., vasárnap

Rajnai Lencsés Zsolt: Gyönyört szít...


Gyönyört szít tíz ujjad,
szemed lángot vet rám,
gyógyítod a múltam,
bölcsőm vagy és fejfám...
És én csak bolyongok benned, mint a részeg!
Szerelmünkben porlik szét mind az enyészet!

Rajnai Lencsés Zsolt: Érintésed...



Érintésed olvaszt!
Pillantásod réveszt!
Lehelésed sorvaszt!
Sóhajtásod éleszt!
S én, a Költő, Múzsájába hullva, esve,
epedlek, csodállak, benned fogoly-veszve.... 

 2012.06.24.

2012. június 6., szerda

Rajnai Lencsés Zsolt: Éjjel


Sötétlő éjjelente
eléd roskadok némán,
mikor hangtalan vasúton elrobog az este.

A horpadt éj egén miriád csillag sziporkáz,
s halk síri nesz dorombol,
ejtőzik, könnyez és pompáz.
Lágy hangok, mint lányszobák neszei zörögnek,
s a virágok aléltan sárba feküsznek.
Csend sző át csöndet.

Ajkamon halk rím csikordul,
mint szavad, mely hegedűből
bűvöl.

Bíborlánggal ég az este
bágyadt éj ölében,
s eleven, élő kiáltás
varr sebet szívemre.

2010.04.03.

Rajnai Lencsés Zsolt: Ha elmondanám…

 
Ha elmondanám, hogy mit érzek
tudnád, hogy fáj nagyon…
Elmondanám, de nem tudom,
mert nincs rá szó, se hang.
Csak könny.

Ha elmondanám azt, amit érzek
neked is fájna a szó.
Igen fájna,
pedig hamis kis gyönge mása
annak, hogy mi a való…
Itt belül, itt bennem,
a legeslegmélyen
valami feszít,
egyre szorít,
és szakít.
Fuldoklom.
Üvöltök.
Haldoklom.
Összeomlok.

Mindig azt hiszem, hogy már nem jöhet rosszabb
és ebből már nem változunk.
Úgy hiszem, hogy már mindent megéltünk, bejártunk.
De mégis van. Mindig van egy rosszabb amikor találkozunk.

Itt ülök némán, kifogyva a szóból.
Fogalmat nem találván arra, hogy hogy vagyok.

Nincs válasz, nincs értelem,
nincs logika, vagy összefüggés.
Csak jajszavas, könnycseppes,
vergődő egymástól függés.

Ha elmondanám amit érzek
megtudnád, reményvesztett vagyok.
Egy kiégett, elfásult,
üveges-néma-csókkal elalvó elhagyott.

 2000-2001 környékén

Rajnai Lencsés Zsolt: Ritka találkozás


A vágóhíd még csöndes. Vért sír a hajnal.
De a pillanatok alig késnek. Görögnek.
És mi olyan ritkán találkoztunk.

Csak csöndben kellett volna ülni.
És egymáson felejteni bárány-tekintetünk
farkasnyomait.

Az eltört, szakadt rezzenésekbe
hangtalan-kötőelemet vinni.
Szemmel verni és ölelni.
Így szelídülni.

2010.06.06.

2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Kicsinyke a reggel…


Évikéhez...

Kicsinyke a reggel, pöndör.
Madárka száll ablakomba.
Sóhaj az égbolt, a vágy göndör,
Szamócám zsong a dalomba’.

Emlékszem még mosolyára,
bár sétált rajta bús idő,
de ha lépek idő nyomába,
újra ifjúnak látom Őt.

Ahogy repül, repül felém
a nyárfák között az úton,
hegyeken száll felettünk az ég,
s én mindennel Őt vajúdom.

És mikor éneklek néki
a nagy, vas-hajóhintába’,
úgy érezzük, szerelmünk égi
részként hull a földi mába.

2012.04.30.

Rajnai Lencsés Zsolt : Fehér gyöngy

 
Drámákat vérző szívem nem teátrális,
csak érző. Hisz’ a drámák odakinn peregnek..

S gyöngyöket álmodni jó,
ha el is viszi mind-mind a folyó…

Gyöngy voltál, fehér gyöngy,
s én vakon álmodoztam benned…

Szerepet játszottál csak?
“Nem hazugság volt, de esztelenség,
a szerelem esztelensége!” – mondod,
- hogy becsaptál.

Csonttalan kuporog lelkem. Békés.
Nem haragszik.

Szép, hogy ennyire akartál!
Szép és rút nagyon…
Mert kincsemet, korábbi önmagad értem
teremtéd, s mára esztelennek tartod;
- én pedig abból lélegeztem!

Kicserélt ember lépked idő sugárútján,
és szerelmemen tapos…

Mégis gyöngyeim közé veszlek,
mert belőled lélegeztem…

2010.08.21.

Rajnai Lencsés Zsolt: Szemed zöld, puha bársonyán


Évikéhez...

Szemed zöld, puha bársonyán
- mint a festő színes vászonán -
a fény, fut s ragyog.
Pilláid hozzám küldi azt,
mint ragyogását a Nap
és az űrbéli csillagok.

Szemed zöld, puha bársonyán
- a lélek-tükör átlátszó fátyolán…
látom azt,
melyet rejt a hús, a test,
de a lelked félszegen felfed,
- hogy ki vagy.

Szemed zöld, puha bársonyán
- a vágyak merengő álomán…
látom éned
azt, aki méltó e címre: “Ember”,
kit a ritkábbak közül valónak rendelt
mellém ez a furcsa élet.

2002. január

Rajnai Lencsés Zsolt: Könnyek

Vágynék én szívem
jó kedvre emelni.
Álmaimban hűen
derűvel betelni
- itt benn,

s egy csöpp méz
keserű létembe
hullóan kén’
az életembe
- de nincsen!


Csak szövi be
pókjával a magány,
lelkemet köti be
bús talány
- egy lány,

Rajnai Lencsés Zsolt: Nekem is van szívem

Nekem is van szívem,
még ha nem is látod,
ahogy üvöltő kínok alatt
habzó szájjal rángok!


Nekem is van szívem,
bárhogy is ordítsak,
a fájdalomtól, görcsös
ujjakkal szorítlak.

Rajnai Lencsés Zsolt: Ha én csillag volnék


Ha én csillag volnék,
fényemmel hajadba hullnék.
Világítanék neked este,
hogy gyertyát, lámpást, ne keres te,
mert ablakod ívére ülnék
és szobád homályába vegyülnék.
Mikor járnál, s csípőd ringna
lágyan, sekélyen, mint a hinta
csillagfénybe rejtenélek,
mint, ki arany fénykötegbe tévedt.

Ha a sötétben az ablakodba ülnél,
én boldogan vállaidra gyűlnék.
Nézném arcod a tőlem csorgó fényben,
és örömöm lelném ama tiszta lényben
ki te vagy, kit most sugárba öltöztetlek,
és pillanatokra mennyei létbe költöztetlek.

Mikor feküdni térnél, vigyáznám álmod.
S hogy éjjel ne félj, én lennék a barátod.
Néha pedig csak úgy, ajkaidon csüngnék,
máskor meg szótlanul a karodon elülnék.
Szétfutnék bőrödön minden fénynyalábbal,
engedném, hogy lépdelj rajtam puha lábbal.

Hajnalhasadás előtt csókkal búcsúznék a szádtól.
Te rég álomban ringnál, de én a barátod
ott ülnék ágyad szélén egész éjjel,
s meleg sugárral terülnék rajtad széjjel.
Mikor jönne halálom, a gyilkos hajnal,
elköszönnék tőled egy titkolt
néma bókkal
és te sosem tudnád meg, hogy itt volt
egy csillag, ki meghalt ajkadon egy csókkal.

2007.01.18.

Rajnai Lencsés Zsolt: Intés


A minap rám integetett.
Messziről, de abban minden benne volt…
Ó, mi minden benne volt!

De mégsem közeledett.
Egy kicsit sem.
Sőt, falak vannak közöttünk,
vastag falak.
Nem is egy.  Talán száz is.

Csak néha látom őt.
Naponta ellibben a széllel
és sodorja az ár.
Ritkán jön meg,
akkor is sietve jön-megy,
de csigaházam fala, lépte ütemén
megremeg.

2006.

Rajnai Lencsés Zsolt: A szeretve utált Kedves…

Ma csak szeretlek és semmi több,
én drága, hűtlen Kedvesem…!
Csontos markokkal, mint szög
sebét cipellek a horzsolt lelkemen..

Ma csak szeretlek, s hordom
fakón a gúny dalát helyetted,
melyet szólál szép ajkadon
bántón, mikor nevem illetted…

Rajnai Lencsés Zsolt: Létezésed mára


Úttalan rejtély foltozott szívem.
Talányos érzés fészke most, – ó jaj,
mennyi korán-hűlt sebzett gondolat,
és elcsorgó, fáradt, kényes óhaj…

Száz emlékem és ezeregy tervem,
e két kéretlen, botló utazó,
ki és bejár bennem, de a lényed
lelkemhez ül, mint télhez ifjú hó.

Neszel a reggel. A forró kávé,
s mikor énem önmagammal szorzom,
vagy lecsüngő ingemnek két felét
ébredezve egymáshoz gombolom,

te velem vagy mindig, mert bennem élsz.
Pedig nem gondolom felőled át
múltam folyam-tengerét, s az
imbolygó jövő lágy szalmaszálát

sem szorítom, mert nem kapaszkodom.
Elhagytalak, de csinálom a műsort,
és játszom, hogy te hagytál el engem:
lényem magához vonzza a “hűhó”-t…

Nem baj. Az élet “velünk-szenvedés”.
Leütsz, felmosol. Vagy én téged. Jó így.
Mert elég nekem mára, hogy létezel.
Megtépáz, de meg is ölel. Gyógyít.

2010.06.05.

Rajnai Lencsés Zsolt: A Múzsához


Éveink lomhán hevernek,
lábunk száraz űrbe hajlik;
de a létezésed, a létezésed,
csontomban magaslik!

A világ tetejére ültünk,
az ég ormán repültünk;
és a hangod, a hangod,
krátereimben visszhangzott!

Mert benned simult ki a mulandóság
összegyűrt földi ránca,
s végtelen időkbe általad szélesült
lassúdan lejtő örök tánca.

2010.06.01.

Rajnai Lencsés Zsolt: Perdülj!

 
Sylvia!
Jöjj karjaimba!
Forogj és perdülj dallamaimra!
Röppenj te könnyű lég-lány,
s rebbenj, mint fény át
az éjen!
Hozzám!
S légy kéjem,
és gyönyöröm
nékem!
Hisz könyörgöm
éppen
hozzád,
hogy jókedved hozd át,
lassúdan halálom
szürke ormán!

Légy most álmom
te rebbenő vidámság,
mit hitványság
nem hat át!

Légy hát
lágy ágy,
s álld
te lény-lány,
amint ajkam
épp halkan
áld.

Jöjj gyorsan!
Futva fehér gyolcsban,
röppenőn-döbbenőn
francia Múzsám!

2010.01.31.

Rajnai Lencsés Zsolt: Légtánc


Eső folyt alá az ablakon…
És csordult.
Lassan...

Mosta az üveget, mint lelkem falát könnyeim…
És eszembe jutott, hogy szeretlek…
Hogy mennyire szeretlek…!

Mint légtánc sóhajtott át hozzád szívem,
de nem hallottad…, mert nem is hallhattad…
Nekem mégis elég volt,
elég, hogy sóhajthatott...

Aztán csendben magamba húzódtam és hagytam,
hogy mossa a zene lelkem…
Mossa és fényesítse,
ahogy neked tanítottam egyszer…

Hagytam, hogy fájjon és mélyüljön a szívem…
Mert jó volt felemelkedni a mélyhez,
és eltűnni a tikkadó porvalóból…

Aztán minden mély és nehéz hirtelen röpke könnyű lett…
És már szárnyalt. Előbb csak tétován, aztán erősen is.
Végül fenségesen…


Talán mind együtt vagyunk ilyenkor, kik valaha szerettük egymást…
És érezzük is egy-egy pillanatra,
mikor odaátról csillan valamelyikünkben az Ember…
Valami révület ez, magasztos magunkba szállás…
Valami értésféle, valami szép…

Érzem ahogy könnyűn lépdelsz súlytalan puha lépésekkel a szívemen…
És már nem fáj. Jól esik. Mert hófehér ruhában táncolsz,
mint súlytalan balerina, ki lépdel egy zongorán…

Minden megáll egy percre,
te rám nézel,
majd tovarebbensz...

2010.01.28.

Rajnai Lencsés Zsolt: Kirajzolt kép


Kirajzolt kép a világból,
hogy, mint vércsepp lóg ér faláról,
úgy csüng, tapad és reszket
lényed a szívemhez.

Akár gyönge ág a szélben,
vagy boldogság egy falat kenyérben,
úgy készülsz, röppensz hozzám,
mint félénk délelőttbe bátor délután.

S én várlak! A jövő topog türelmetlenül,
a lelkem tebenned fel- és elmerül,
s örvend minden tőled jövő jelnek,
melyek kulcsolva tehozzád ölelnek.

Mikor belépsz hozzám, s az életembe,
a múltból átcsordulsz boldog jelenbe.
S lényem, mint fuldokló, magát megadva,
tebenned örök-önmagát odaadja!

2010.05.29.

Rajnai Lencsés Zsolt: Elszakadt

Felveszem.
Hordom.
Viselem.
Elviselem.

Vigyázom.
Féltem.
Szenvedem.
Állom.

Jön velem.
Néz reám
Nézem én.
Kérdem én.

Eggyel.
Együtt.
Egyért.
Egyként.

Megpróbál.
Csöndben én.
Most ért.
Ó be szép!

Elhiszem.
Csak viszem.
Most feltölt.
De letör.