2012. június 9., szombat

Rajnai Lencsés Zsolt: Vaskarika

Ki fogja be szelét a boldogságnak,
hogy vitorlát dagasszon…?
Hogy tengerek árja felett repítsen
sötét konok vizek mélye hátán
illanó-röpkén?

És ki tapasztja rá kezét,
hogy vágy-szája ne faljon, ne marjon,
ne harapjon? Hogy az ingerek küszöbét
ne tornássza mind feljebb és feljebb,
hanem legyen elég az elég…?

Ám ki befogja is szelét, új szelet akar majd.
Erősebbet, iramlót! Mert a hajó lassul,
s mintha egész megállna már…
És ki a boldogság szájára tapasztja kezét, úgy érzi
nem is él. Mert enni, dolgozni, ülni, székelni,
öregedni és halni, – nem dőre-sors?

- No és szeretni?
- Szeretni jól, hogy te légy boldog, vagy szeretni
rosszul (mert akarva szeretve lenni), hogy én legyek?
- Miért, ha te szeretsz, az nem boldogít?
- De igen, egy darabig. Pont úgy, mint szeretve lenni,
amíg tart és buzog benne a különös… Hisz’ ez is
csak sorban állás a boldogsághoz, miközben,
lassul a hajó, kopik az inger, s a száj átharap
tenyerén… Talán új cél kell, valami új!
De mi lehetne az, ha a boldogság és a szeretet
verseny, árucikk, vagy lassú  infláció?
- Elég ebből! Írj, alkoss pozitívat!
- Jó. Nézd csak: “Mosolyogj drága barátom, és minden szép lesz!”
És tényleg így van, lehet akár még így is… Ha célok
felé tartasz, értelmes célok felé, és ügyesen
tereled el figyelmed a vergődésről, akkor mint a vitorlás
(mely széllel szemben nem haladhat, mégis halad, mert cikk-cakkban
tart feléje), – te is épp így élsz majd a jó és az ártalmatlan
boldogság közt cikázva, bolyongva, gazdag lelőhelyek kincseit
folyton-ügyesen kombinálva, szemébe nevetve a devalvációnak…
- Illúziót válasszak hát?
- Igen. De olyat, amelyről úgy hiszed valóság! Amiben
megnyugszik a lelked, ami nemes és erényes, ami nem árt,
de boldogít mind adásban, mind vevésben…
- Fából vaskarikát ajánlasz?
- Azt… De kezdj hozzá még ma! Vagy tudsz ennél jobbat?

2010.09.13.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése