2012. június 14., csütörtök

Rajnai Lencsés Zsolt: Szeretni akar, tud és merészel...

(Alizhoz; az első randi előtt)

Idők futkosnak bennem: múlt és jelen,
és a jövőt rajzolgatják, sejtetik…

Bálkirálynő-életem nem volt,
hisz’, nagy súlyként zuhant
rám a Sors és a fényes mennybolt…

Mégis: szép csevegések kellenének…
Igaz, őszinte szavak férfiak s nők között.

Több szemérem, több lélek és titok,
mielőtt kinyílik az érosz céltudott kéjvirága.
Hogy ne légyen hasztalan parázs a tűzből,
hanem boldogság foganasodjék a mámorból,
mert háttere van már annak és alapja, – a szívben…

Ó félelmek, bennem is itt ragyogtok!
És én szeretnék szembeszállni véletek,
s önmagammal…

Szeretnék erősen talpon állni, hogy ne
röppenjek el az első széllel a mindenünne felé,
hanem kitárva szívemet, csak egyetlen létsíkot
megragadni tudni abban, – de egészen!

Megragadni: tisztán, mélyen és igazul,
úgy, mint akiben feloldódik a végtelen,
mert bennem, e végtelenre vágyó végesben,
végtelenre szomjazik a véges pillanat!

Talán csak szavak ezek és nem is többek,
én nem tudom (bár lehet, hogy többek!),
de tény, hogy végtelen vágyaimnak végessel
határolt mivolta fullasztó cipelmény…

S én ezért se érzem jól magam e világon,
és a saját bőrömben se igazán…

A pillanatok meg csak nyüzsögnek, mint kabócák,
de nekem csend kell, hogy tudjam, ki vagyok…

Ám a csend se jó túl sokáig, mert a békén túl már
a tespedés kísértget, és olyankor, egyszer csak
zajgó-tevékeny alkotásvágy foganasodik bennem,
hogy legyek én a mozgás, a kiterjedés, a tér és a logosz,
no, nem Istent játszva, dehogy, csak Istentől szólíttatva,
mint aprócska teremtősegéd, ki a nagy egészhez
hozzáilleszti saját parányiságát, szépen, tisztán,
fodrosan és csillogón, hogy egyetlen igazgyöngy legyen
a végtelen gyöngysoron, úgy, mint aki szeretni akar,
tud és merészel, csöndes alázattal, mégis bátran s makacsul…

2009.06.14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése