2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Szennyesen…

Elindulok tisztán, és a nap végére olyan szennyesen érkezem meg. Már nem emlékszem ki írja (talán Seneca? – meg kellene keresnem), hogy, amikor az ember rossz társaságban kénytelen lenni, akkor estére mindig elvész belőle valami. Persze nem örökre vész el, de mégis csak elvész – legalábbis aznapra… Én is így vagyok… Folyamatosan mondják, mondják, mondják és mondják körülöttem azt a sok szart és mocskot, ami lehúz és beszennyez… Elég csak hallgatni. Nem kell szólni, csak hallgatod, mert hallgatni vagy kénytelen az áskálódást, a mószerolást, a mártogatást, a torzíttatást, a rossz indulatot, és nem is kell hogy beleszólj, belefolyj, elég ha csak hallod, hallgatod,
szenveded… És ahogy árad, úgy terebélyesedik a lelkeden… Szólnál, de nem lehet, mert holnap már nincs mit enned… Nem szólsz. Csak megfogadod, holnap erősebb leszel. Falat húzol a lelked köré. És latba veted minden furfangodat, hogy a dialógusokat a jó felé, az emelkedett felé, a szép felé vidd… De nem elég, mert nem értenek, vagy kigúnyolnak érte… Aztán nem szólsz már semmit. De ez sem jó. Nagyon nem tűnhetsz ki, mert holnap éhen halsz érte. Picit bele kell folyj, picit lavíroznod kell a szarban, és közben szenvedsz, de cefetül. Így adod el magadat, hogy megélj. Közben befelé sírsz, vagy dühöngsz, – mikor éppen melyik… Aztán ha szólsz is, rosszul sül el minden. Ha egyenes vagy, árulónak néznek, ha őszinte vagy, összeférhetetlennek tűnsz, ha velük hazudsz, akkor meg estére úgy érzed legszívesebben felköpnél és aláállnál. Mindegy, ez ma az élet Magyarországon. Ez is. De lehet, hogy csak nekem megy nehezen a közösség. Legszívesebben nem szólnék senkihez. Ha nem félnék attól, hogy ezért éhen halok, biz’ Isten azonnal megtenném. És közben nem unatkoznék egyetlen másodpercre sem….
2012.05.10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése