2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Óda a mellek lankáin

Arcomat le,
leejtem,
s a melledre ejtem…

Kebled meztelen,
oly’ szép és nesztelen.
Úgy epedlek
ringó ágyam,
jöjj, s fogadj be, és légy a házam!

Mialatt csókollak, bimbód a számba csusszan.
Alatta ver szíved, s a tüdőd forrót szusszan…
Érted-é? Akarlak!
Miközben mohón a számba fallak……

Vágyom rád, forró, ágas lágy halom,
vigyázó oltalom,
s kérlek én,
hogy légy enyém!

Bimbód újra számba csusszan,
de néha nedvesen előbukkan.
S ziháló bőröd gyönyörben úszva
tapad az arcomra kúszva…

Kellsz nekem óh kebel, mért tagadnám?
Bolond volnék, ha elmennél, és hagynám!
Kellsz, mint fénynek az árnyék,
te drága, te lágy, te lankás tájék…

Mert a hegytetőn legfelül,
hol bordó udvarod elterül,
közepén bimbónyi ággal,
hallgassa száz dalt,
mit susogok a számmal,
a nyelvemmel,
a nedvemmel,
az éhemmel,
és forró szomjúságban
szederjes vággyal:
- hogy AKARLAK!

AKARLAK (!) Te édes,
szép, gyönyörű, kéjes
lanka,
hol felcsendül szerelmem lantja,
Te drága tájék,
gyönyör ringó-ágya,
ki nélkül fázón fájnék
mint fa, lehulló ága…
Szép, jóságos fehér halom,
életet csorgó liliom,
hárs levél, éji bor, lágy brokát,
jöjj, süppedj a számba, s én nem kérdem okát,
s csorgó mézed folyd ajkaim közé,
hogy nedvedet,
nyelvemen
tedd termővé…

Jöjj, és légy egészen az enyém!
S éked, léped, mézed, széped, lényed,
- hadd dicsérem én!

2007. október eleje

1 megjegyzés:

  1. "Jöjj, és légy egészen az enyém!
    S éked, léped, mézed, széped, lényed,
    - hadd dicsérem én!"

    VálaszTörlés