2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Ó fájdalom!


Puha éjjel álmos térben
hozzánk szövi csöndjét, sötétjét
a kormos, égi kárpit.
És mi alszunk, fordulunk, öregszünk,
észre is alig vesszük,
ahogy falja, fogyassza, emészti életünket
fojtó jelenlétünk.

Aztán nappal: tűzben, lázban égünk,
serényen futva remélünk,
és őrült-mód repes százezer tervünk…
Mint szorgos hangyák
nagy sebbel-lobbal földre dobjuk,
vagy égre festjük
parányin-véges árva lényünk…

És az élet csak robog;
most velünk, de majd nélkülünk is:
kacat-tervek közt imbolyogva, – értelmetlenül…

Ifjú mosolyunk előbb csak elfakul,
majd megfoszlik, végül hozzá merevszik
halott szürke ükanyánk csontszínéhez…
Ó fájdalom, – halandó sors a neved!

2010.06.10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése