2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Légtánc


Eső folyt alá az ablakon…
És csordult.
Lassan...

Mosta az üveget, mint lelkem falát könnyeim…
És eszembe jutott, hogy szeretlek…
Hogy mennyire szeretlek…!

Mint légtánc sóhajtott át hozzád szívem,
de nem hallottad…, mert nem is hallhattad…
Nekem mégis elég volt,
elég, hogy sóhajthatott...

Aztán csendben magamba húzódtam és hagytam,
hogy mossa a zene lelkem…
Mossa és fényesítse,
ahogy neked tanítottam egyszer…

Hagytam, hogy fájjon és mélyüljön a szívem…
Mert jó volt felemelkedni a mélyhez,
és eltűnni a tikkadó porvalóból…

Aztán minden mély és nehéz hirtelen röpke könnyű lett…
És már szárnyalt. Előbb csak tétován, aztán erősen is.
Végül fenségesen…


Talán mind együtt vagyunk ilyenkor, kik valaha szerettük egymást…
És érezzük is egy-egy pillanatra,
mikor odaátról csillan valamelyikünkben az Ember…
Valami révület ez, magasztos magunkba szállás…
Valami értésféle, valami szép…

Érzem ahogy könnyűn lépdelsz súlytalan puha lépésekkel a szívemen…
És már nem fáj. Jól esik. Mert hófehér ruhában táncolsz,
mint súlytalan balerina, ki lépdel egy zongorán…

Minden megáll egy percre,
te rám nézel,
majd tovarebbensz...

2010.01.28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése