2012. június 6., szerda

Rajnai Lencsés Zsolt: Kódolt szürrealizmus

 
Feldobtam, ő meg mondta:
- Merre mész keszkenő,
létbe vágyva,
szépre szállva
a lelked merre nő?
Aztán csak vitte-vitte által mindenen,
az itt felejtett elárvult siheder kincseken.

A svihákok meg csak nézték, hogy mint jön
hangulatba az öreg, ki bánatát versbe írja és felejti,
s figyelték mint lelkét – akár borsót a héjából -
bánatból hitbe fejti.

- Jössz-e? – kérdeztem, de nem jött, mert
hideg valóját hintette száz kósza emlék,
s hiába álmai ócska regimentje,
mely mind sikoltotta: – mennék!

- Jobb lesz, már mindjárt jobb lesz – mondta.
- Több lesz, mindjárt több lesz – kiáltotta.
- Köd lesz, érzésem, áldott köd lesz – érezte.
- Menjünk, hágjunk egyre feljebb, legyen
könnyebb, s ha fáj is, akkor is szebb – vérezte.

De vitézlő kincsei ferde slendriánja
feneklő hajóként küszködtek a habok mélyein.
S én újra kérdeztem: – Hol vannak a képeid?
- Odalenn, velük, röppennek, – hullámsírban…

- Van, s lesz még jövő – bátorítottam -,
van és lesz még kontúrja a hintett fáj-valónak.
Lesz áldozata is a kósza elalvó sugárnak,
és keletje (meg kérdése, hiánya) a mának.

2010.03.14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése