2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Kóborló lét

Egy kemény csontú hajlott vézna állat
kóborolt itt tegnap este.
Éhes szeméből vonított a bánat,
mert párját egyre csak kereste.

Láttam ahogy mancsát célra igazgatva
rója az utcaköveket,
és hogy torkáig érő kínját szaggatva
lohol, – valakit követett.

Volt hogy lassított, majd újra nekilódult,
dobogott, verdesett, iramlott.
Járdák és kövek között meg-megfordult
kérő nézése, úgy inalt ott.

Porban sóhajtottak mellette a házak,
amint köztük rezgett a vad,
és elmentek mellette ezrek és százak,
emberek, – optimista had!

Akkor ott megláttam magam, ahogy büszke
lelkemről a csont lefordul,
s hogy bennem a létezés bűzös üszke
magányban kóborol és koldul.

Hisz’ ott loholtam a keshedt csontos vad
mellett, sárba, hányásba esve,
mint tél égéről leforgó rongyos fagy,
téged, magam, – és Istent keresve.

2010.07.09.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése