2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: A Hős…

1. Hős az, aki reggel felkel az ágyból, pedig tudja, hogy nincs miért…

2. A Hős, pesszimista, de mégis úgy küzd, mintha optimista lenne. Nincs lelki békéje, de folyton megteremti mégis. Magába pillantással és bele nem törődéssel.

3. A Hősnek nincsenek illúziói, tudja, hogy nincs mibe kapaszkodni. Vállain cipeli a magányt. Szereti és cselekszi a jót; és ezt magáért a jóért teszi. Vallásos/ezoterikus hite nem lévén, a jóért cserébe semmit nem vár.

4. A Hősnek nincsenek illúziói. Tudja, hogy a világ nem jó, de vágyik rá, hogy az legyen. Szeretné úgy hinni, hogy egyszer majd jó lesz. Reménykedik Isten létezésében, de hinni nem tud benne. Csak vágyik rá, azért, hogy 
remélhesse: van aki szeret minket és törődik velünk.

5. A Hős pesszimista, de optimistaként éli életét. Tudja, hogy a világ nem jó, de igyekszik jóvá tenni. Reggel felkel, megmossa arcát. Deres haját vízzel igazítja. Mosolyog, pedig illúzióiról tudja, hogy azok; mégis, ezekkel teszi szebbé a világot…

6. Illúziói eszközök, és nem hitek. (Ezért nem illúziók.) Legfeljebb csak vágyak. A vágyai, hogy jobb legyen a világ. És eszközei, a vágyai történései. Mert ezek az eszközök, eszközök a jónak cselekvésében. Erők és egyensúlyok. Mint az anya, aki reggel felkel, mert tudja, hogy muszáj enni adni a gyerekeknek…

7. A Hős saját vállán viszi a világot, s ami nehezebb: önmagát.

8. A Hős tudja, hogy magányos, és az is marad. Bár lelkében nem erre vágyik, és gyakran sír emiatt.

9. A Hős nem férfi és nem nő; csak ember. És amikor senki nem látja, egészen elesett.

10. A Hős nem töri le mások bimbózó jókedvét. Örülni tud a szépnek. Mások ártatlan illúzióit vigyázón ápolja.

11. A Hős életét adja a jóért. Nem csak úgy, hogy meghal érte, hanem hogy naponta meghal azért, hogy ilyen lehessen. (Nem mindig sikerül neki, ezért nem Isten, csak Hős.)

12. A Hős, még saját lelkében lángoló szerelmét is legyőzi, ha kell, ha Szerelme, vagy a szükség így kívánja.

13. Hős az, aki alkot, akkor is, ha nincs kinek. És saját illúzióit (melyről tudja, hogy azok) szépre festi amikor lelkéből tár fel egy szebb világot…

14. A Hős nem tör a “teljesség” felé, hisz tudja, hogy a “végtelen” túl nagy szó a véges ember ajkán. Naponta mégis halad e felé, anélkül, hogy akarná.

15. A Hős terhei nem holmi: “mit egyek ma?”, vagy: “miből fogok megélni?” (még akkor sem, ha esetleg ezek is nyomasztják), hanem sokkal univerzálisabb kérdések. Ilyenek: “miért akarjak életben maradni?”

16. A Hős – legtöbbször – teérted hallgat, és teérted cselekszik, és csak ritkán önmagáért.

17. A Hős önmagával és a fájdalommal jó társaságban van. Nem azért, mert erre vágyik, hanem mert ez jut neki. Jutna több is, ha eladná lelkét. De akkor már nem volna Hős.

18. Hős az, akiben folyton győzelemre jut a mosoly… Magán is nevetni tud, de amikor másokon nevet, az is ártatlan, mert csak a derűt látja a jelenségben és nem cinikus, vagy rosszindulatú.

19. A Hős, az ártatlanok védelmezője, de ez már közhely; nem is folytatom.

20. A Hős, két lábon járó ellentmondás. Legtöbben nem is értik. Nem értik, hogy teljesen nyílt szavai és valója ellenére, mégis miért érthetetlen… De ez jó. Mert így sokan boldogok maradnak. Fárasztó dolog ám Hősnek lenni. És aki fáradt, az ritkán boldog.

21. A Hősnek van humora. És mivel a Hős “emelkedett ember”, emelkedett humora van. Képes mosolyogni a rajta mosolygón, úgy, hogy közben annak szemével látja magát, ki épp a hősre pillant és nevetségesnek találja a képet, hogy a Hős, az ő szemén keresztül nevet önmagán…

2010.02.27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése