2012. június 6., szerda

Rajnai Lencsés Zsolt: Emlékezés

Elcsatangolt percek
megrekedt magányából
visszatekintve,
olyan messzi, távol-ragyogás
minden idehajló múlt-szelet.

Akár a szétfolyó kimérában
ott-tapadt tespedés,
terül szét
a lét
elhullajtott,
múltba-felejtett
emléke,
mint ami tárgyaiban gyökeresedett,
örök elmúlásban exponált
holttá kövesedett.

Egy dallam csendül fel.
Megyek az utcán,
s a dallam velerántja egész valóját,
lényegét, elveszettnek hitt korszakát,
mindazt, mit jelentett tizennyolc éve.
Vele jönnek a házak, a fák, a tárgyak, az emlékek.
Ugyanaz az illat, ugyanaz az érzés.
Csak a kor nem ugyanaz.

Az érzet oly furcsán-idegenül tolakszik bele a létbe,
mint rémisztő, örök-elveszettnek hitt,
kitudja merre tűnt ifjúság emléke.

Házak között járok, emléktől búvok.
Kicserélődött, letűnt, kor-korommá porlott
képek.
Itt van, újra itt van,
csak olyan színe-foszlott
minden,
ahova csak lépek.

Elmém keresi okát a talánynak.
Mit rejt, az ész-idézmény
e furcsa ideajátékban kidomborított
kacatja?
A múlt, elém toluló jelenné összefolyt,
hajdan elkent, de fel nem száradott maszatja?

2003.07.08.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése