2012. június 6., szerda

Rajnai Lencsés Zsolt: Éjjel a körfolyosón ülve


 Szénfekete felhők úsznak
a holdvilágtalan éjben.
Ülök a körfolyosón
az éjféli fagy csendjében.

Ablakok mögött alszik
a ház apraja-nagyja.
Pillájára ül édes álma terhe
és bódult-öntudatlan hagyja.

Csak a költő virraszt, mert
száz álmát rebbenti széjjel
a reszkető irtózat, mi lelkét
befödi hóval és téllel.

Irtózat a kételytől
mely mindenre kitolja
fullánkos nyelvét
s az észt bitorolja.

Rémület a közönytől
mi a szívek köré falakat épít,
melyekre leszállva a magány
madara végső fészket készít.

Undor ama sorsszeszélytől
minek tajtékos forgó habja
lehúz a mélybe, s csak
tátog fuldokló néma rabja.

Reszketés a gyűlölettől
amely valahol most is gyilkol,
ártatlan, fehér szűzi testből
szennyes kézzel vért ont.

Félelem magától a léttől
mi ármányos hazug csókkal
magához láncol
hitető delejes szókkal.

Érzéseim lándzsát törnek bennem
majd nyugvón elülnek,
de alighogy így lesz, újrakélnek,
s megint egymásnak feszülnek.

De tudd: ezek nem a negatív
lételutasítás múló szeszélyei,
hanem a halandósors örökkön
felfakadó gennyes fekélyei.

Feladom. Betérek szobámba
mert keletről az Ég,
lassú görgetegként tolja
a nyirkos pirkadat szekerét.

2006.11.23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése