2012. június 6., szerda

Rajnai Lencsés Zsolt: Belső bíró (kamaszvers)

Kis ideig szól a dal, – az ember halandó.
S e rövidke dallam, – maga az élet,
mely úgy nehezül rád, mint ólomtakaró,
s ha lelépsz a helyes ösvényről, véged…

Az élet tavaszán döntöttél akkor,
hogy a jót, a nemeset, az igazat teszed,
s lám, már ajtódon kopogtat az aggkor,
és emlékeidet bírálja lelkiismereted…

Szépet, jót tettél, vagy rosszat is talán?
Múló napjaidban így gondolkozol…
Töprengés repít vissza tajtéktenger habján
emlékeid közé, hol magadban osztozol…

Életedben láttál hazugot, hetvenkedőt,
s hamis fémmel koronázott királyt,
más tüzénél melegedő előkelőt,
és szeretet álcájába bújt gyűlölet fiát…

Sokaktól mint jég, – elhidegültél,
másokért forró szíved majd’ megszakadt,
egyesektől, mint mártír tűrtél, menekültél,
máskor meg szemedbe megbánás könnye szaladt…

Most, hogy küldetésed végét járod,
lelkedben magasztos önvád szava szól,
most, hogy tetteid súlyát elméd elé tárod,
tudod, hogy ezekért a belső bíró szavatol…

Magadban néha ifjú éveid koszorúzod.
Szívedből a bánat szomorú fűzt fakaszt.
A belső bíró szavára te, s mind leborultok,
ki előtt semmit nem fed el vörös damaszt…

Emlékeid közt bolyongsz: örülsz és csalódsz;
és szemedből a könny csendben porba hull
mialatt sóhaj lebben el lelkedből, ajkadról,
mert érzed, hogy a belső bíró mindhalálig úr…

Komárom. 1985. márc. 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése