2012. június 5., kedd

Az utcán lépdelt a Kedves...

Az utcán lépdelt, hazafelé tartott…
A fejében a Mester szava visszhangzott.
S mint a szilánkos jeget a nap tüze, kései,
úgy szaggatták a gyönyör ölelései.

A permanens orgazmusra gondolt, s közben lassan járt.
Kissé szenvedett is, de édes kínja volt, a vágy;
mit jó volt érezni,
hogy tíz napja minden a gyönyört éleszti:

a szerelem, a tavasz, az illatok;
a körülte vibráló halmok, izmok és alakok.
És a Mester szavai…

(…)

Ruhája passzos, haja rendezett
s csak ő tudta, mégis, mennyire meztelen…

Lassan járt, lépését óvatosan tette kőre,
és rézsút előre-hátra libbent csípője.
S ahogy ágyéka billent, akár az ingaóra
két irányba nesszenő csókja,
a Mester szavára volt gondja:

“Mikor ringó csípővel lépdelsz, gondold: csodás nő vagy
páratlan, ismételhetetlen,
mert belülről kifelé lobbanó hő vagy,
kimeríthetetlen…”

Így járt az utcán, eltitkolt, elleplezett kéjjel,
de szemérme mohón szeretkezett a széllel…

2010.01.18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése